Attila8401 (törölt) 2011.02.13. 17:20

Volt-lett őrület

Őrült vagyok? Lehetek.

Ostoba kis gondolat vetett magot fejemben

küzdök vele, tévelygek gondolatim kertjében.

Elkapott a pillanat, elvesztem egy perc alatt,

mint akkor, mikor még azt hittem, tudom mit teszek,

de azt nem, ha megteszem, elveszek.

Most nem akarok harcolni.

Csak el akarok tévedni, eltűnni, a fényes létbe zuhanni,

átadni magam ennek az enyészetnek,

mi akkor nem vihetett el.

Most csak ez kell. Ez vigyen el, örökre.

Ez, és semmi más, ez nem csak látomás,

ez ízlel, ez szaggat, ez húsomat harapja,

az egész lényemet akarja, és én,

én bátran lököm oda neki martalékul.

Szívem puszta kézzel tartom szomjazó szájához,

hogy éltető erőmet magába igya,

hogy szellemem szabadon repítse végre

szélnek könnyű szárnya, testemtől megszabadulva

adjam át magam e számomra mégis oly kedves érzésnek,

mit akkor rothadó almaként löktem félre,

mert akkor saját magam csaltam meg.

Most kell, most ez kell nekem, ez szabadíthat csak fel,

ez engedhet át önnön létezésem óriás kapuján,

kapuőr ő, s szívem a kulcs hozzá, bent is ő van,

csak ő, csak ő.

Őrült vagyok tehát? Lehetek.

Lehet, hogy bomlott elmém csupán

képzelgések ingoványos talaján

fogja kezem és vezet,

s amit látok, az nincs is talán.

Akkor inkább maradok Őrült.

Címkék:test lélek szív csendes őrület örült elme létezés örvény Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dailypoetry.blog.hu/api/trackback/id/tr782658433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása